|
Modules |
|
Who's Online Exista in mod curent, 115 gazda(e) si 0 membri online. Sunteti utilizator anonim. Va puteti inregistra gratuit dand click aici |
|
Cautare în labirint |
|
Languages Select Interface Language: |
|
Eseuri: DÁN CULCER (Románia) Ismeretlen rendeltetésu targyak Scris la Monday, December 01 @ 23:00:00 CET de catre asymetria |
DÁN CULCER (Románia)Ismeretlen rendeltetésű tárgyak 1 Gavril Sedrannak Láttam már olyan házat, amelyben az ősök által hátrahagyott tárgyak tömkelegé megnehezítette az emberek életét. Olyan dolgok voltak ott, amelyekről már senki sem tudta, hogy mire valók, de olyan alázattal őrizték őket, mintha csodatevő öregek ereklyéi volnának. íme például egy finom berakásokkal, s egy kihalt család címerével díszített, nagy, nyolcszögletű rézedény. Rovátkájából kiugró gyűrűs csavar nyitja. Az edénybe folyadékot tölthetünk, talán valamilyen értékes folyadékot. De felvilágosítást senki sem tud adni nekem. Ugyanúgy lehetne hőpalack, amit fájó testrészre vagy egy vénember hideg lábához helyezhetünk. Az edényt nem használják, csak azért őrzik, mert régi, s vésett oldalait különös patina borítja, mint az idő előtt használt arcfesték nyoma. Vagy talán azért, hogy engedelmeskedjenek annak a homályos érzésnek, amely azt sugallja, hogy eljöhet az az idő, amikor még használhatja valaki valamire. Az edény ahhoz hasonló értelmet kap, mint amit szántak neki, vagy valami mást — ez viszont használójáig senkinek sem jutott eszébe. A régi tárgyak hasznosságának képzete ad részben magyarázatot a gyűjtők szenvedélyére, azokéra is, akik semmit sem dobnak ki: ők látják el a múzeumokat és a színházak kelléktárát. Eszembe jut az a férfi, akit ismertem (vagy pedig egy régen hallott anekdotában szerepelt), akinek az asztalán egyéb furcsa tárgyak közé besorolva egy köteg spárga volt; cédula fityegett rajta, azon meg ez volt írva: spárgaköteg, már semmire sem használható. Ha történészek és néprajzkutatók nem volnának, hogy tárgyakra és eszmékre (a szellem objektumaira) vonatkozó adatokat gyűjtsenek, akkor sok tárgy és eszme veszítené el minden funkcionális jellegét. Ügy látszik, ezek a foglalkozások az embereknek épp abból a vágyából születtek, hogy megismerjék a környezetükben levő tárgyak rendeltetését. Az igaz, hogy a tudósok — minthogy az időbeli távolság túlságosan nagy, s a századok a tárgyakra vonatkozó összes információt elpusztítják — gyakran nagyon is önkényes föltevésekhez folyamodnak. Sok nyom megsemmisül, mint a tőr markolatán levő ujjlenyomatok, amikor a gonosztevők, bűnös rettegésükben, félrevezető nyomokat igyekeznek hagyni maguk után, abbéli törekvésükben, hogy összezavarják az igaziakat, és a vizsgálatot hamis irányba tereljék. Könyvek, pergamenek, dossziék, fényképek, filmtekercsek, mágneses szalagok égnek el (a történelem vagy az inkvizíció) máglyáin, és ami megmarad, azok a csodás és fenyegető jelek páncélrekeszekben, betonrétegek alatt rejtőznek majd, hogy senki se rekonstruálhassa a tényeket, a környezetet, a kapcsolatokat, a szavakat, a jelentéseket, a dolgok rendeltetését. Sőt mi több, az emberek némely szemétgyűjtőhöz hasonlóan, megtisztított és kifényesített régi tárgyakat hoznak ismét forgalomba; ezeket a történelem szemétdombjaiból kaparják ki. és elfelejtik, vagy nem akarják fölismerni valódi származásukat. Akik az újdonság jegyében tudomásul veszik őket, s az ószeresektől származó ruhákat hordják, azokat ily módon vezetik az orruknál fogva, és ha — ez gyakran megesik — nem sikerül azonnal rájönniük a turpisságra. az igazság néhanapján kiderül, s ennek eredménye az az elégedetlenség! hullám, amely föllazítja a tömegeket, s ez felbőszülvén, megkövezi az Idájukban megbújó szemétgyűjtőket. „Vannak olyan eszközök, szervek és objektumok, amelyek sohasem találják meg a struktúrájuknak megfelelő rendeltetésüket" — mondja valahol Ernest Jünger. A példaként említett tárgy: mentőöv valamely hajó fedélzetéről; arra a célra eszelték ki. hogy hajótörés esetén megmentsék az embereket a vízbefúlástól. Időnként megesik, hogy ezt a mentőövet nem használják, amíg a hajó ócskavassá nem válik, ez azonban nem jelenti azt, hogy a mentőövek millióit, amelyek a földgolyó valamennyi tengerén együtt ringanak hajóikkal, meg kell semmisíteni, hiszen ha egyszer is igénybe veszik valamelyiket, ez valamennyinek értelmet ad. Akkor arra gondoltam, hogy ezer és ezei olyan tárgy van körülöttünk, melyeknek rendeltetése számunkra ismeretlen, s amelyeket (a nyolcszögletű edényhez hasonlóan) nem fogunk tudni használni, mert kezünket megbénítja az a tudatlanság, amely érdektelenségből fakad, vagy abból, hogy képtelenek vagyunk az illető tárgyak rendeltetésére vonatkozó adatokat szerezni. Valamilyen objektumot értelmezni annyit tesz, mint meghatározni jellemző tulajdonságait — tanítja az értelmező szótár. A definíció definícióját keresvén, pontosabbnak érzem, ha a szó föltételezett alkotóelemeinek szétválasztásából indulunk ki. Tehát de-finiálni vagy de-terminálni annyit tesz, mint a tárgy határait megvonni, más tárgyaktól elkülöníteni, korlátok közé szorítani, ugyanakkor kiszakítást, elszigetelést, kiemelést jelent; az életből, a többi tárgy közül, vagyis azt, hogy kísérleti, laboratóriumi körülmények közé tétetik, légüres térbe kerül, hídjait és kinövéseit, melyek az élethez kötik, összetörik, leszaggatják, őt magát sanyargatják. Ismeretlen rendeltetésű tárgyakat de-finiálni tehát annyit jelent, hogy elfogadjuk szemléltető, laboratóriumi játékunk szabályait. Ha ezeket a konvenciókat már tudomásul vettük, a következtetéseket, amelyekhez juthatunk, nehézség nélkül magunkénak vallhatjuk, azzal a fönntartással, hogy megtörténhet: nem fognak pontosan a valóságnak megfelelni, ily módon az elmélet és a gyakorlat határán jut csak hely annak az oly finom és termékeny hézagnak. Ám eddig a meghatározásig egy kis kerülő szükségeltetik. Jünger az objektumot úgy tekinti, mint valamit, amit azért hozott létre valaki, hogy használhassák valamire. Hozzá kellene még tenni, hogy az objektumot azért használja valaki (aki nem azonos a készítőjével), hogy kiegészítse azt a kapcsolatrendszert, amelynek szövedékébe az objektum beágyazódik. Itt egész elméletet lehetne fölállítani, mely szerint senki sem rendelkezik senki fölött, s hogy abban a pillanatban, amikor az objektumok létrehozása meghaladja a személyes szükségletet (de vajon hol van a személyes szükségletek határa, megszabja-e azt az egyén vagy a társadalom?), ezek a tárgyak kezdik megnehezíteni életünket, és amikor szabadulni igyekszünk tőlük, s másoknak adjuk át őket, s ezért — abban a mértékben, amelyben az, amit készítünk, mások számára értékként jelentkezik — bizonyos haszonra teszünk szert. A művész műtárgyakat készít. Ezek kétségtelenül mások számára készült termékek, s használati értékkel kell bírniuk. E hozzáadott érték nélkül a tárgy rendeltetés nélkül maradna, rendeltetése ismeretlen volna. A tárgy lehetőségként létezik, ám amint egy másik jelentéshálón fönnakad, túllép alkotóján, önállósítja magát, vagy pontosabban a haszonélvező és az alkotó között ingadozva, mindkettőjüknek alárendelődik. A műtárgyak, a gondolatok, a névvel nevezhető sajátságok birodalmából bújnak elő, majd folklórgyűjteménnyé alakulnak; s létezésük pillanatától egyaránt valaki tulajdonai és senkiéi. At lehet alakítani őket, testet ölthetnek, szétrombolhatok, bármiféle tulajdon gondolatától vagy a gondolat bármiféle birtoklásától függetlenek. Az irodalom, a szobrászat, a filozófia mindenki számára objektumokat hoz létre, és ha kezdetben, a létrehozás után azonnal, az első haszonélvezővel létesített kapcsolat pillanatában ez az idea felrobban, megsemmisíti önmagát. Szerzői jogok nem léteznek, minthogy a környezet, amelyben élünk, a miénk, valamennyiünké: egyidejűleg vagyunk alkotók és haszonélvezők. A művészet olyan kígyó, amely saját farkát nyeli le. Környezetünk pedig olyan gömb, amelynek mindenütt van középpontja. Néhány helyzet, példa talán megvilágítja a tényeket. Az azonosí-tatlan repülő testek vagy „repülő csészealjak” olyan környezetet teremtenek. amelyben ismeretlen rendeltetésű tárgyak vannak. E jelenségek keltette különösség, szokatlanság, bizonytalanság a rendeltetésükre vonatkozó információknak (vagy cenzúrázott információknak) a következménye. Az emberiség olyan jelenségekkel áll szemben, amelyeknek értelme fölfoghatatlan számára, és (annak a gondolkozás közhelyévé vált hitnek megfelelően, hogy a földet már ismerjük, rajta már semmi olyan nem történhet, amiről a rendelkezésünkre álló óriási információs hálózatnak köszönhetően nem volna tudomásunk) a földön kívüli eredet hipotézisét röpíti föl. A jelenség (ezt is technicizálták, mint századunk jelenségeinek többségét) annak megfelelője, ami a babonákat és a vallást szülte. Az ismeretlen rendeltetésű tárgyak fantasztikus objektumokká válnak, mert olyan összefüggésben különítik el őket, amely más — ismert vagy annak vélt — törvények szerint rendezett. Mivel nem engedelmeskednek ezeknek a törvényeknek, fantasztikus tárgyakká válnak. Az a tény, hogy az ismert összefüggésekbe nem illeszthetők be. vonzási és félelemkeltő együtthatójukat egyaránt növeli. Hasonlóképpen a bomba vagy az új játékszer a gyermek (a felnőtt is ugyanúgy viselkedik) számára a kíváncsiság objektumai. Megpróbálja szétszedni, meg akarja fejteni értelmét és megismerni szerkezetét más értelmek, szerkezetek és elemek, a tűz. a kő, a folyadék viszonylatában, amelyeket már ismer. Azaz kísérletezik. De ha egyszer az objektumot szétszedték és földarabolták, rekonstruálni nem lehet többé, hiszen a kölcsönös viszony nem jön létre más. hasonló objektumokkal, szerkezetét az összetevők összegéből nem lehet levezetni. és bekövetkezhet a baleset, s ez még a kíváncsiság csillapítá sát is meghiúsíthatja: az objektum vérszomjasnak bizonyul és felrobban annak a kezében, aki titkát kifürkészni igyekezett, mintegy visszautasítván szándékát. Igaz: úgy tetszhet, hogy ez a desztináció a megfigyelő számára máshol is megnyilvánulhat, mint az értelem tartományában. A jelentést oly módon is közvetíthetik, amely a vizsgálódás szellemének idegen. „Hiszen a fegyverraktárakban a levegőben lebeg az erőszak.” (Ernest Jünger.) Ez azt jelenti, hogy olyan értelmet tételezhetünk az objektumnak, amit csak a véletlen fedhet föl előttünk és tisztázhat végérvényesen. A „repülő csészealjak” számára ez a véletlen a racionális úton történő kapcsolatfelvétel volna a földön kívüli lényekkel, akik maguk magyaráznák meg azon objektumok rendeltetését, amelyeket térségünkbe vezéreltek. Addig azonban az emberek hajlamosak lesznek mágikus értelmet tulajdonítani nekik olyan jelentésmaggal, amely oly mértékben csökkenti a hipotézis gyanánt felröppentett racionális magyarázatok súlyát, amennyire az csak lehetséges. Fölmerült bennem a kérdés: mi szabja meg az objektum rendeltetését? Valamely értelem, cél, szándék, előfeltevése, vagy a véletlen? Érdekes annak a szobrásznak az esete, aki az általa faragott fatörzsből alakítja ki a kívánt formát. A forma az előre elgondolt rendeltetés szerint, valamint az anyag rostjainak és szilárdságának függvényében fog megszületni. Megeshet, hogy a szobrászt azzal vádolják: természet adta formát választott, és nem tett egyebet, csupán alakított rajta, márpedig ez ellenkezik az alkotás szabályaival. De hát mit jelent alkotni? Vajon korlátlan-e a hatalmunk a megmunkált anyag fölött? Lemondhatunk-e minden alázatról? Érzésem szerint igaztalan ez a vád, és tagadja a keresgélésnek azt az időszakát, melynek eredménye a kívánt forma megtalálása volt, amely az alkotó agyában született meg, s a természet ajánlotta fel nagylelkűen. Még súlyosabbnak ítélem a félreértést és az igazságtalanságot abban az esetben, amikor olyan szobor-objektummal van dolgunk, amelynek formája a természet művének tetszik, valójában azonban a plasztikus képzelet kizárólagos terméke, mely versenyre kél a természettel. A művész olyan tárgyat nyújt át nekünk, amelynek látszólag nincs rendeltetése, ám nem a véletlen műve, hanem a remekbe faragott anyag képződménye. Ebben az esetben a desztináció jegyében célja többszörös lesz, meghatározatlan és örökösen ingatag marad, attól függően, hogy ki használja a tárgyat, és mennyi információja van róla. Az objektumok üzenetet hordozhatnak magukban, azt testesítik meg. Az üzenet küldője és befogadója (az objektum alkotója és használója) között négy helyzet lehetséges: 1. mindkettőjük számára világos üzenet; 2. mindkettőjük számára homályos üzenet; 3. olyan üzenet, mely küldőjének világos, vevőjének érthetetlen; 4. olyan üzenet, mely küldőjének érthetetlen, vevőjének érthető. Az 1. és 4. helyzet lehetetlenné teszi a meglepetést, a kétértelműséget, az objektumok rendeltetése világos és a fantasztikum nem ereszthet gyökeret. A 2. és 3. helyzet fantasztikumot eredményez. Az elemzés folytatása is elképzelhető. Az egyszer már átvett üzenetet az átvevő (változatlan formában vagy az eredetihez képest megváltoztatva) egy másik átvevőnek újra-, az első küldőnek visszaküldheti. Az üzenet alapvető kétértelműségét ugyanolyan kétértelmű érzékelés egészíti ki. A fantasztikum, azaz valójában a fölismert rendeltetés nem azért létezik, mert a lehetőségek száma végtelen, hanem mert — jóllehet óriási — mégis korlátozott. Ott, ahol a lehetőségeket lehetetlen számba venni, és ahol bármi megtörténhet, fantasztikum nincs. Egy véges és megváltoztathatatlannak tekintett rendszerben azonban minden olyan találkozás, amely ellentmond a törvénynek, nyugtalanságot kelt, minthogy az állandó és belátható, racionális és összefüggő mindenségben rést jelent. Nagy ritkán az objektumok alkotójának tudatában motoszkálni kezdhet a sejtés, hogy a túlságosan nagy érthetőség, noha az kívánatos, végzetes lenne a mű hatásfokára nézve, korlátozván funkcióit. Ha a gondolat gyötrővé válik, az alkotó igyekszik majd növelni az üzenet kétértelműségét, időnként az érthetetlenségig. Ez már ama kérdések kategóriájába tartozik, amelyekre a válasz nemcsak nehéz, hanem egyenesen lehetetlen. A bezárkózás, a hermetizálás irányzata érvényesül, olyan objektumok létrehozásáé, amelyeknek végtelen számú értelmük van vagy egy sem, vagyis rendeltetésük megismerése nem lehetséges. Az üzenet rejtjelezésének más forrásai is vannak, s ezek bizonyos társadalmi tényezők függvényei. Az értelem her-metizálása néha az alapvető rendeltetés változásával jár együtt; bizonyos jelképes funkciók megőrzésével (tárgyak — a falazó szerszámok a szabadkőművesség, a gömb és a kör a tökéletesség — szimbólumaivá válnak). A tárgyaknak többszörös értelmük lehet, vagy egyféle. Elveszíthetik funkcióikat, vagy újat kaphatnak, s ez az új különbözik az ismertnek vélt eredetitől. így egy mágikus szerepet betöltő szobor műtárggyá válik, egy templom raktárra vagy művelődési otthonná (funkciójából csupán a zárt tér korlátozott jelentését őrizve meg), egy szekérkerék, egy tölcsér kínzóeszközzé változik. Az amerikai Ray Bradbury 451° Fahrenheit c. modern tanmeséjében a tűzoltók szerepének megváltozását képzeli el: gyújtogatok és könyv-égetők lesznek egy olyan világban, amelyben az ismeretterjesztés és propaganda céljára készült audiovizuális eszközök mértéktelen fejlődése következtében a könyv társadalmi veszéllyé és tiltott tárggyá válik. Ezeknek a változásoknak az irodalmi alak-objektumok is alá vannak rendelve, amelyeknek interpretáció-rendeltetése előrehalad az időben az eredeti elfelejtése révén és az üzenet kétértelműsége következtében. Don Quijote, Svejk, Faust bizonyos szellemi létformák szimbolikus képviselőivé változnak. A gondolatok is más rendeltetést kapnak, úgy, ahogyan az Nietzsche felsőbbrendű emberével történt: (valószínűleg) azzal a szándékkal fogalmazta meg, hogy az emberi sors valamely misztikus ideál útján való meghaladását javasolhassa, s az, amint egyszer egy politika szolgálatába állították, a törvényesített gyilkosság eszköze lett. A tárgyak rendeltetésének megváltozása rendszerint nem látható előre. Mert az eredeti rendeltetés elvész, és a visszaszerzésére tett erőfeszítések mindig az ismeretlen jegyében történnek, az pedig meghatározható. A rendeltetés teljes elvesztése, vagyis ismeretlen rendeltetésű vagy rendeltetés nélküli tárggyá való alakulása megfigyelhető, ha egy emlékezet nélküli Világot föltételezünk. Az örök jelen e földi paradicsomában a történelemnek nem volna semmi értelme. Könyvet azért írnak, hogy olvassák is, de elképzelhetők olyan könyvek, amelyek sohasem kerülnek olvasójuk kezébe, mint annak az arab bölcsnek a műve is, mely egy nagy nyugati könyvtárban kallódott. Bizonyos objektumok váratlan áttétele egyik kultúrából a másikba abban az esetben, ha nincs közöttük kapcsolat, és a kultúrák zárt jellege legtöbbször lehetetlenné teszi az effajta kapcsolatokat, megfosztja őket értelmüktől, úgy, ahogyan egy szék valamely tömegvonzás nélküli világban haszontalan volna, vagy ahogyan értelmetlenek és haszontalanok a Borges halhatatlanjai által egymásra rakott falak és kupolák, Piranesi zárkáinak semmibe vivő lépcsői, a Kafka-féle törvények városának megszámlálhatatlan és örökké zárva tartott kapui, Gulliver órája és pisztolya a liliputiak számára. Az ismeretlen rendeltetésű tárgyak esetében abban a helyzetben vagyunk, mint az a macska, ami sohasem hallott az egerekről, látni pedig nem látta őket még messziről sem. Fétiseinket és ideáljainkat saját szempontjaink szerint teremtjük meg. Transzcendentális világokat építünk föl emberi tervek szerint. Innen származik az abszurd, amely vallásainkat, anticipációinkat és utópiáinkat kormányozza. Ezt a helyzetet használja föl I. L. Borges, hogy prózájának egyik legérdekesebb darabját, az Averroes keresését fölépítse. Azt képzelvén, hogy a tragédia a magasztalás művészete (ez egyébként egy normatív esztétikájú, klasszicista korszakban, amely kedvez a hízelgésnek, nincs is annyira távol az igazságtól). Averroes, Arisztotelész könyvének arab magyarázója ugyanúgy kudarcot vall, mint az elbeszélés szerzője, amikor „olyan célt tűz ki maga elé, melyet csupán ő ismer, mások számára láthatatlan” (Borges), azaz, amikor anélkül akarja megtudni, mi a tragédia, hogy tudná: mi a színház. Az utópiák, amelyeket az emberek könnyűszerrel fölépítettek, szintén megváltozott rendeltetésű gondolati képződmények, és minden esélyük megvan rá, hogy az ismeretlenségben azt el is veszítsék. Hiszen a boldogságot, ahelyett, hogy földinek és egzaktnak gondolnánk, áttesszük a seholsincsbe; igaz: abban a reményben, hogy visz-szahozzák a földre, de annak valószínűsége nélkül, hogy ez bekövetkezik. Egy olyan társadalom számára, amely más utakon ezeket az eszményeket már érintette, az utópia értelmét veszti, mert az utópiák szerzőinek nem sikerül a sci-fi írók módján más világokat elképzelni, hanem az utolsó következtetésekig vezetik ama világ pozitív vagy negatív princípiumait, amelynek részesei. Kénytelen vagyok visszatérni a laboratóriumból abba a világba, amelyben az ismeretlen rendeltetésű tárgyak vesznek körül bennünket, időtlen idők maradványai ők, valamely távoli jövő előképei, vagy pedig a csillagközi tér érintetlen és különös világainak betü-remkedései az általunk ismert valóságba. Bocsáttassák meg nekem gyarlóságom és dölyföm, hogy e szövegbe mások szavai is beszü-remlettek, amelyeket némelyek sajátjuknak tekintenek, hiszen ijedten állok az utunkat eltorlaszoló óriási könyvhalmaz előtt, és tudatában vagyok annak, hogy képtelenség nem ismételni őket. (Fordította: Borsi-Kálmán Béla) 19 |
Asymetria si Dan Culcer va recomanda Enciclopedia României Blogul ideologic. Titus Filipaș Ioan Roșca Contrarevoluția din România. O cercetare Antiakvarium. Antologie de texte ideologice vechi și noi Constantin Noica: Cultura, performanta, antrenor Revista Verso Geovisite Revista NordLitera Arhiva Asymetria, începând cu septembrie 2000, este stocată și accesibilă consultării la adresa Internet Archives-Wayback Machine Universitatea din Lausanne. România : Hărți interactive. Geografie, demografie, climatologie, degradări, regiuni istorice. Colaborare helveto-română. Etimologii. Resurse lingvistice |
|
Azi Inca nu exista cel mai bun articol, pentru astazi. |
Societatea de maine
Ferește-te deopotrivă de prietenia dușmanului ca și de dușmănia prietenului. Viteazul priveşte pericolul; cutezătorul îl caută; nebunul nu-l vede. Nicolae Iorga |
|||||||||||
|
Sondaje |
|
Identificare Inca nu aveti un cont? Puteti crea unul. Ca utilizator inregistrat aveti unele avantaje cum ar fi manager de teme, configurarea comentariilor si publicarea de comentarii cu numele dvs. |