Asymetria. Revista de cultura, critica si imaginatie - Cseke Gabor. Ceea ce nu poate fi tradus

Sub titlul Ceea ce nu poate fi tradus vechiul meu prieten din studenție, poetul, ziaristul și traducătorul Cseke Gàbor, acum un activ pensionar retras din București la Miercurea Ciuc, publică povestea unei colaborări poetice dintre noi, când, nu știu dacă din joacă sau ca o provocare, am început să scriu poeme în ungurește, apoi i-am propus să verifice corectitudinea lor, și am terminat prin a scrie la doua mâini un text cu intenții poeticești. Nu voi traduce articolul său, reprodus mai jos. Se vor mai fi găsind printre ardelenii români câțiva care să știe măcar o leacă de maghiară pentru a pricepe și a se minuna.
Ce i-o fi apucat pe acești bătrâiori să se joace într-alta limbă decât limba lor maternă?
Ei bine, să se întrebe și să caute propriile lor răspunsuri. Eu îl am pe al meu. Asumarea bilingvismului atât pentru unii cât și pentru alții nu este un pericol de pierdere a identității. Sper că Gabor și Dan sunt buni prieteni, fiind buni patrioți, fără să existe vreodată pericolul de a se tăvăli în noroiul conflictului etnic într-un cartier marginaș al Europei, fără să se lase manipulați, întărâtați de alții, servind interese străine, contrare intereselor statornice și reale ale vecinătății noastre interioare, cea care nu ne opune în dauna celuilalt ci ne solidarizează în interesul amândurora. De cîte ori n-au înțeles manevra celor care acționează în numele principiului Divide et impera, comunitățile din care facem parte au plătit cu prețul vieții fiilor acestora, fără să câștige nimic.

Dan Culcer

Ami már lefordíthatatlan

Hosszú évek óta levelezek Dan Culcer barátommal. Míg az országban élt, inkább csak találkozgattunk, bár ritkásan; aztán hogy Párizs lett az otthona, hosszabb hallgatásokkal tarkítva, a távolság ellenére is megtaláltuk egyetemi évekből fennmaradt, soha ki nem hunyt barátságunk ápolásának útjait-módjait.

Személyesen sokat köszönhetek neki, hiszen gyerekkorától ismeri s beszéli anyanyelvemet, nemcsak fordításaim, de eredeti szövegeim jó kritikusa is volt minden időkben. Szívesen küldöm ma is el számára az általam fontosnak vélt írásaimat, véleményezésre vagy csak úgy, egy első olvasat tükrében lemérni a vélt hatást.

Dani – így hívom – 1941-ben született, román erdélyi családban, édesapja az az Alexandru Culcer doktor, aki részt vett a Petőfi elestének körülményeit feltáró román–magyar vegyes munkabizottságban és nemzeti költőnk rajongója volt. Dan 1963-ban végezte a kolozsvári Babes– Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarát, 1971-ben a marosvásárhelyi Vatra irodalmi folyóirat szerkesztője lett. Kiváló műfordításai jelentek meg a magyar irodalomból. 1987-től politikai menekült Párizsban, 1996-ban elnyeri a francia állampolgárságot. Lapszerkesztő, a Román újságírók Nyugati Szövetségének elnöke, a Vatra párizsi tudósítója. Első versei magyarul jelentek meg a bukaresti Ifjúmunkásban.

Rendhagyó kétnyelvűségének gyökereiről és következményeiről faggatta őt nemrég a kolozsvári Tribuna című irodalmi folyóirat riportere egy interjúban, rácsodálkozva a tényre, hogy Dan, a román költő magyar lapban debütált! A magyarázat egyszerű – így a válasz –, versei románul felkeltették a szellemi rendőrség gyanakvó érdeklődését, de magyarul már nehezen voltak beazonosíthatók: így, miközben a román lapok elutasították, mi, az Ifjúmunkásnál dolgozók tettük a mit sem tudó angolt. és jól tettük...

Az interjú végén azt is bevallja: az utóbbi időben az a szándék foglalkoztatja, hogy magyarul vagy legalábbis két nyelven írjon verseket, próbára téve ezáltal teremtőképességét a második nyelvként vállalt magyarban is. S mintegy ízelítőül, az interjúhoz mellékelte azt a szöveget, amit pár éve küldött nekem, mint első magyarul írt költeményét, s kritikámat kérte. Mivel a gyakorlatlanság miatt Dani a bizonytalan fogalmazáson túl helyesírási vétségeket is ejtett, tapintatosan kikorrigáltam szövegét s visszaküldtem neki. A Tribunában viszont a régi, a javítatlan szöveg jelent meg:

Ghiveci pentru cina din urmã

Mamei / Annyámnak,
Ersilia (Gutu-i=Birsalma) Culcer

„Anya, nyelvünk egy lecsó, mindent bele lehet keverni. / De minden lecsó más ízű, ízesítve anyai ágon. / Aggódva, a konyhában, egy őszi napon, / Félig elaludva, félig éberen, ébren, a keverék adagjait / Kilestük. Receptek haldokolnak. és most, amerre járunk, amerre tesznek, / Ezt az adagolást, felhígitva-tömöritve, / Lányaink, fiaink számára végig fözzük, égetjük a sporheljt. / Velük akarjuk kóstoltatni, meg és fenntartani. / Aki több nyelvet ismer, több lecsót gusztál, kóstol, / és mi édes- csipős-fanyar-keserü e lecsók / Kozmált íze, amikor Mi Anyára gondolunk, / Mi Atyánkat mormolunk. Őfelsége felesége még egy birsalmát / szokott hozzá tenni. Apai nevére nézve, csak most értem, miért. / és adagolom kozmás könnyeimet / nehogy túl édes legyen e végső vacsora." (2005)

Most már belátom, hogy ennek a versnek így kell maradnia, hiszen ekként őrzi a leghívebben szerzőjének szándékát. Ezt a verset nem lehet tovább magyarítani, mert akkor nem Culcer-vers lenne, hanem egy fordítás, ami a tolmácsoló percepcióját hordozná.

Talán egy éve Dan arra nógatott, próbálnám meg azt a ritka költői mutatványt, amit csak nagyon kevesen engedtek meg mostanig maguknak, hogy keveréknyelven, románul is, magyarul is, szendvics módra írjak verset, akármilyet, próba-szerencse alapon. Az interjú fényében világos, hogy e kérése egybevágott ama szándékával, hogy a magyar és a román kultúra kölcsönös, egyidejű átjárhatóságának útjait-módjait keresse, amikor nincs szükség fordításra, mert a fordítás lehetetlen, nonszensz, hiszen a megértés éppen a kétnyelvűségben a legtökéletesebb, a legkomplexebb.

E képtelennek tűnő játékra csakis igent illett mondanom. Hosszú fejtörés után ötöltem ki egy szendvics-vers gerincét, amit aztán annyit küldözgettünk csiszolásra és javításra oda-vissza egymásnak, míg minden összezavarodott bennünk, és már nem tudtuk, ki minek a szerzője. Végső megoldásként vállalván a kettős szerzőséget, ekképpen adtuk „áldásunkat" az újszülöttre:

Odaát / Dincolo

„a város rám várt én belészülettem / devenit-am si clujean si poet / de immár világpolgár lettem / ezit între cauzã si efect // várom az álmaim halálát / am obosit sã trag, o barcã pe uscat / az idő kócos kopott szakállát / bombãnind si mascat // bástyák tövén de jót hugyoztam / simțind că nu se mai poate / a málló köveket lelocsoltam / ocrotit de bezna din cetate // Hója felől vihar jött és a zápor / m-a alungat spre casã / menekülőben oly közel a távol / ca limba datã sau aleasã // megkóstolnánk e vélt kalácsot / de a fogaink jaj belevásnak / totusi muscãm cãci mai avem putere / kihunyó életünk még felviláglik / mixând lucid reale si himere."

Most pedig nincs más hátra, mint végigmennünk a játékból választott, lehetetlen, kalandosnak tűnő, nemjárt úton.